Split látnivalók

A horvát tengerpart legnagyobb városa Split, közép-Dalmácia gazdasági központja. A város mediterrán klímája miatt a kontinens legnaposabb helye, itt a leghosszabb a fürdőszezon, ezért igen kedvelt nyaralóhely. Látnivalókban is bővelkedik, nagyon sok római kori műemléket tekinthetünk meg látogatásunk alkalmával.

Diocletianus-palota a legjelentősebb látnivaló ezen a térségen. Nevét Diocletianus császárról kapta, aki fehér márványból építette ezt a hatalmas palotát, ahol utolsó éveit élte. A palota mérete monumentális, az egész óváros kapott helyet a falai között. Későbbiekben is menedéket jelentett a lakosoknak a támadások ellen.

Jupiter templom, mely még a római korból maradt ránk. A palota óvárosában helyezkedik el. Napjainkban keresztelő kápolna funkciót lát el a templom.

Szent Doimus székesegyház, mely a VII. század óta keresztény templom, egykor azonban a császár mauzóleuma volt. Itt találhatunk két kőkoporsót is, mely IV. Béla lányainak a földi maradványait tartalmazzák, kik a tatárok elől menekültek sikertelenül.

Nini Gergely püspök szobra egy monumentális alkotás, melyet Mestrovic szobrászmester készített. A püspök a X. században élt, ő vezette be az egyházi szertartásokban a horvát nyelvet. A szobrot nagyon sokan meglátogatják.

Papalic palota a város legelőkelőbb családjának tulajdonában állt a XV. században. Jelenleg a Városi Múzeumnak ad otthont.

Tengerészeti Múzeum egy erődben található, mely a XVII. században épült. A tengerészet fejlődéséről láthatunk itt főként fotókat, leírásokat, és műemlékeket.

Split főtere kísértetiesen hasonlít Velencére, talán a paloták miatt. A helybéliek Pjacának nevezik a teret, mely a város központjában található.

Marjan hegy 178 méter magas, tetején kilátó található, melyből a panorámát nem szabad kihagyni. Csodálatos látvány, ami fentről elénk tárul. Továbbá az állatkertet is itt találhatjuk.

Split legkedveltebb strandja Bacvice. A víz nagyon tiszta, a strand nagyon jól felszerelt, és sokféle szórakozási lehetőséget kínál az idelátogatóknak. Kedvelt strandok még Bene és Kasjuni, ahol sziklás partok vannak jórészt.

Amennyiben már itt járunk Split városában, akkor kihagyhatatlan Brac-sziget és Solta-sziget meglátogatása. Nincsenek messze a várostól, egy órán belül elérhetőek, és csodálatos élményt nyújtanak számunkra.