Az Éjszaka tapintása (Vakrepülés)

Mikor
Ez az esemény már lezajlott
Hol
Zeg-Zug Zuglói Gyermekház Részletek
Elérhetőség

Vakrepülés Színtársulat

+36-20-353-34-92 +36-20-996-84-66

vakrep@vakrep.hu

www.vakrep.hu/index.php?

A felhasználó
leírása

Misztikus, romantikus történet, mely nem a szokványos módon kerül bemutatásra. A sötét színházban ülő néző két látszólag mindennapi fiatal szerelmi románcának lesz tanúja. Mégis van benne valami rejtélyes. Az író a néző fantáziájára bízza a szálak kibogozását. Reggeli telefonhívás: egy fiú eltűnt. Nővére és - úgy sejtjük - volt kedvese keresésére indul. Péter felkutatásában a nézőtéren ülők is részt vesznek. Izgalmas utazás ez Görögországba, sok kalanddal. Az utazókat népes kísérőtársaság veszi körül, akik minden pillanatban rendelkezésükre állnak, enni-, innivalóval kínálják őket, táncolnak velük. Az utazás és a megérkezés során a "nézőközönség" mindenérzékszervét igénybe veheti a szemén kívül. A gyönyörű görög tengerparton végül a szerelmesek sorsa is megpecsételődik, a darab az élet nagy igazságainak kinyilatkoztatásával végződik. A "néző" számára sok, addig homályos dolog válik világossá, ahogy a besötétített teremben is hirtelen felgyúlnak a fények. Felhívjuk a figyelmet, hogy a kezdés után a teljes sötétség miatt már nem tudjuk leültetni a későn érkezőket. A teremben szőnyegen, párnákon foglalnak helyet a nézők (Széket nem tudunk biztosítani!).

Szereplők:

Rita - Simon Rita;

Péter - Miks Csaba;

Mariann, Tenger - Kovács Judit;

Kalliopi, Csillag - Máj Kriszta;

László - Nagy László

Trükkmester Sulyok Péter;

Hangmester (Pille) Pál Zsolt

Rendezte Sallai Zoltán

Írta - Donáti István

A belépés látássérültek számára ingyenes!

Részletes információk és jegyrendelés: www.vakrep.hu

Tel: +36-20-353-34-92
+36-20-996-84-66

E-mail: Vakrep@vakrep.hu

A Vakrepülés Színtársulat programja 2009. február 21. szombat, 19 óra Helyszín: Budapest, XIV. Herminaút 3. (Zeg-Zug Zuglói gyermekház)

A programról: http://www.vakrep.hu/index.php?vissza=&pid=mediatar/darabok/produk

Beküldte virag

5 éve, 6 hónapja

Hozzászólások Én is hozzászólok

virag

"ÓVINTÉZKEDÉSEK AZ UTAZÁS BIZTONSÁGA ÉRDEKÉBEN: A fedélzetre tilos levinni: szemüveget, táskát, mozgást akadályozó ruhadarabokat, mobiltelefont, hangot és fényt kibocsátó tárgyakat, fényképezőgépet, világítós órát, kamerát és a sötétben más épségét veszélyeztető tárgyakat. A tárgyak megőrzése az utazás ideje alatt biztosított. Az utazás során fontos, hogy mind a két kéz szabad maradjon. Sportos, meleg, kényelmes viselet javasolt. Óvakodjunk a hirtelen mozdulatoktól. Az utazás elején bemutatjuk a próbasötétséget, amennyiben túl erős lenne, ekkor még a helyiség elhagyható. Szíveskedjenek tartózkodni mindenféle beszédtől, ez rendkívüli módon akadályozhatja pilótáinkat a navigációban. "

5 éve, 6 hónapja

virag

"UTAZÁSI JAVASLATOK: Egymás segítése, szomszédainkra való támaszkodás nemhogy megengedett, de kötelező érvényű. A megváltott jeggyel jogunk van a mellettünk álló ember karját megragadni, ha nem vagyunk önmagunkban biztosak, ugyanakkor kötelezettséget is vállalunk, hogy a tő-lünk remélt támaszt biztosítjuk útitársainknak. Félelmeinkre gyógyír lehet egy kézszorítás, közelebb húzódhatunk szomszédunkhoz, hogy ne érezzük magunkat egyedül. Igenis, ha kell, ragadjuk meg az idegen kezeket, vállakat, karokat, ha úgy érezzük, hogy érzéseinkkel nem tudunk megbirkózni, vagy nem eléggé tudunk érzékszerveinkre biztonsággal hagyatkozni. Támaszkodjunk a körülöttünk lévők segítségére, ha szükséges. A sötétségben az egymásrautaltság fokozottabb lesz. Segítsük tehát azokat, akinek erre szükségük van, hogy elérhessék ők is uticéljukat, hogy megtalálhassák belső önmagukat. Ha elszántak vagyunk minderre, akkor egy olyan utazásban lesz részünk, aminek nem csupán nézői, hanem résztvevői is leszünk. Nézzünk szembe bátran félelmeinkkel. Hatalmas kaland lehet, ha ez sikerül."

5 éve, 6 hónapja

Top felhasználók

- Budapest

  • kai
  • csele
  • gomba
  • villa
  • virag
  • merlin
  • butyok
  • sopka
  • morgopantlika_von_
  • indy
  • yamsuph
  • hairy
  • budnight
  • regiza
  • geg
  • annaeszter
  • tancszinhaz
  • szobakutya
  • koczka_mate
  • nagyzsofia