Sziget: a fenntartható fejlövés
A rasszizmus ellenes Sziget-nap olyan volt, mintha megismételték volna a Magyar dal napját, de azért így is akadtak jó megmozdulások. Arra viszont ideálisnak bizonyult felkészítse a közönséget a ma kezdődő nagyüzemre. Mivel csak öt nap a Sziget, így alig lehet úgy programot ajánlani, hogy azzal ne beszélnénk le egy másik remek koncertről. Tehát mélységesen szubjektív ajanlat következik.

A nulladik és a mínusz egyedik napban az volt a jó, hogy sehol sem kellett sorban állni, és bár mindenhol részeg franciákba botlott az ember, egy kicsit olyan volt a hangulat, mint a kezdetekben: nagy mosolygás, kell egy hét együttlét, ilyesmi. Viszont új népszokás van kialakulóban: ha megfáradt, részeg embert látsz a földön feküdni, ülj mellé, állj fölé, öleld át és fotóztasd le magad. Ilyet tucatszámra láttunk az elmúlt két napban. Mint ahogy arra is rá kellett döbbeni, hogy már nem a punkok lejmolnak mindenütt, hanem a részeg külföldiek.

Sebaj, túl vagyunk a rasszizmus ellen szervezett napon, láttuk a KFT-t Deák Billt, a Bikinit, a Kispált, a Kiscsillagot, Bródy Jánost, az LGT-t, amikor pedig a Novák-Geszti páros ragadta magához a mikrofont direkt nem néztünk oda. Hallani sajnos így is hallottuk az újabb Geszti-agymenést a fenntartható fejlövésről. (szóvicc!) Ezenkívül minden zenekar elmondta, hogy a rasszizmus rossz, a szeretet és a zene jó, de valójában minden olyan volt, mint tavaly, a Magyar dal napján. (Lovasi azért hozta a formáját, elmondta, hogy az emberi természethez ugyan hozzátartozik a gyűlölködés, és arra kérte a hallgatóságot, hogy legalább próbáljunk kreatívabban utálkozni, ne mindig a legegyszerűbbet válasszuk utálatunk tárgyának.) És természetesen megnéztük a Miles Davis egykori zenésztársainak koncertjét a Világzenei Nagyszínpadon. Ez utóbbi a végére lett igazán jó, amikor a keverőpultban felfedezték, hogy bár a magas hangok tartományában is le lehet húzni egy koncertet, azért úgy színes a világ, ha beengedünk némi mélyet is. Szóval a hangosítás az elején pocsék volt, amit tovább tetézett az, hogy a közönséget szó szerint pofán világították a színpadra felpakolt reflektorok, így a zenészeket sem mindig lehetett látni. A koncert második fele viszont szuper volt, virtuozitás, kreativitás… minden, amit egy dzsesszkoncerttől elvárhatunk.

Ez a két nap arra mindenképpen elég volt, hogy akklimatizálódjunk, hogy felvegyük a Sziget-ritmust. Bár az idén kevesebb a színpad és koncentráltabb a program, gyalogolni még többet kell majd, ha több mindenbe bele akarunk kóstolni. Szerdán érdemes a Nagyszínpadnál kezdeni, ahol négytől a Chris Corner próbálhatja ki először, hány decibel kell a hallgatóságnak, hogy táncra perdüljön fényes nappal. Aki pedig nem volt a Balaton Soundon, az egy tapodtat se mozduljon – hacsak nem néhány sör vételezéséig -, mert jön Nouvelle Vague, akik lágy bossa nova ritmusban tolják a legnagyobb posztpunk himnuszokat. Bár sokak szerint nem valók Nagyszínpadra, szerintem kifejezetten vicces rávezetés lesz a későbbi őrületre.

Aki viszont az idén hallotta már őket, az galoppozzon át a Világzenei Nagyszínpadhoz a So Kalmery koncertjére. Nálunk ez a csodagyerek viszonylag ismeretlennek számít, de ez ne tartson vissza senkit, kóstoljunk csak bele, milyen az, ha egy ízig-vérig zenész összekutyulja a reggae-t, funkyt, rockot, gospelt, bluest, a rossz nyelvek szerint még flamencót is . Íme egy kis ízelítő:

Aki a Világzeneit választja az est hátralévő részére, az tutira nem jár rosszul: fellép Szalóki Ági vendégszereplésével a tízéves fennállását ünneplő, angol Oi Va Voi; a banda a technót, elektrót keveri-kavarja a népzenével – igazi táncos, tombolós koncert várható. Utánuk az amerikai Calexiko nyomul majd, és mint neve is mutatja az alternatív rockot és a latin (mexikói) zenét passzintják egymáshoz.

Érdemes azonban az A38-Wan2 színpadhoz is elbattyogni, hiszen hat órától könnyed, lengyel drum’n basst hallgathatunk a Miloopától. A zenekar, amely a helyi a bébiételt választotta nevéül, korántsem szálkamentes: a könnyen emészthető ritmusokba rafinált dzsessz, elektro keveredik. Nagy a csábítás, hogy innen a Burn Party Aréna felé vegyük az irányt, ahol végre valóban megjelenik a Café Del Mar-sorozat szülőatyja, José Padilla. Azoknak azonban, akik maradnának a gitáros vonalnál, inkább javasoljuk a Nagyszínpadot, ahol az angol Snow Patrol muzsikál majd új (egyéves) lemeze, a Hundred Million Suns remek nótáiból. És rögtön utánuk itt lesz a világ popiparának egyik legkurrensebb árucikke, Lily Allen. Számait folyamatosan játsszák a rádiók (Little Things, Alfie, Smile), igazán kíváncsiak vagyunk, milyen ez a bájos, nagy énektudású hölgyemény élőben.

Ha pedig már kellően elvarázsolódtunk, irány a Burn Party Aréna, pontosabban a Pete Tong-buli. Az életműdíjjal kitüntetett producer-dj tavaly már megpörgette a magyar közönséget a budapesti metróban tartott exkluzív partyjával, ám az idén újból beveti kimeríthetetlen dance ötlettárát. Aki maradna a dzsesszes vonalon, de azért partizna is, menjen a Budapest Jazz Club sátrába, ahol DJ Ozon zenéire Barabás Lőrinc fújja majd a trombitáját tizenegytől. Jó mulatást!


Közzétéve Aug 12 2009 10:46. Szerző vladimir
kategóriaFesztivália

Írj a szerzőnek

Top felhasználók

- Budapest

  • kai
  • csele
  • gomba
  • villa
  • virag
  • merlin
  • butyok
  • sopka
  • morgopantlika_von_
  • indy
  • yamsuph
  • hairy
  • budnight
  • regiza
  • geg
  • annaeszter
  • tancszinhaz
  • szobakutya
  • koczka_mate
  • nagyzsofia