Éjszakai őrjárat 2008-03-14-16.
Azon túl, hogy ajánlom magamat (azaz: a Cityweekendet), e helyen igyekszem néhány jó helyet/hétvégi eseményt is. Lehetőleg heti rendszerességgel.

Március idusán mit is ajánlhatnánk elsősorban, mint a kor szellemének és a Cityweekend profiljának megfelelően, kávézókat. Mert kávézni jó, persze, mint mindent, ezt is csak mértékkel. Éppen ezért a Mamut I.-ben lévő Gloria Jeans-t azzal a feltétellel ajánlanám minden neonomád társnak, hogy előtte óvatosan kortyoljon a kávéból, mert a capuccino is rúg, nem kicsit.

De itt van még sokak kedvence, a Balettcipő, ami „kicsit trendi, kicsit belvárosi, kicsit kicsit, kicsit drága. Kicsit jó”, szóval kicsit, de ajánlom. Bár ha a kávézással már megvagyunk, vehetjük az irányt akár erőteljesen a szórakozóhelyek felé. E hétvégén - hogy überkonkrétak legyünk: pénteken - a Tilos Rádió World Party sorozatából javasolnám a közel-keletit, ahol is audiovizuális utazásban lehet a szerencsésnek része, egészen Marokkótól Iránig. De előtte a Gödörig kell eljutnia, merthogy ott lesz a buli. Egyik nagy kedvencünk, a velejéig underground Vittula ma este Mookie Brandonak és unokatesóinak ad teret és lehetőséget, hogy rajongóiakkal együtt ünnepeljék meg az együttes ötödik születésnapját. A stílus nem annyira populáris (blues, rock), ezért csak azok, akik vagy fanok, vagy fanok. Vagy ismerősök.

A Duna túlpartján, kapitányéknál az Anselmo Crew mozgatja meg az A38-hajót, és tisztes közönségét, jegyek - gyanúm szerint - már csak igen korlátozott számban Akik esetleg nem jutottak be oda, Főbe-járatot keressék, buli van ott is, állítólag jó, ezt a formációt még nem teszteltük, de bizonyára rendben van. Vagy ha nem, akkor írjátok meg. A Pótkulcsban Elliot pörgeti a bakeliteket, jó - na nem tombolós, de jó – bulik szoktak lenni arrafele, főként ilyen csendes, ünnep előtti estéken.

Aki a némileg trendibb zenéket kedveli, és abból is az elektrót (vagy azzal rokont), akkor a Tabuban a helye, ahol ma este Strenbinszky az est egyik fellépője. A többiek is biztos érdekesek, meg miegyéb.

Szombat: Nemzeti ünnepünk napján szintén akad egynéhány esemény: mindjárt egy nosztalgikus Bródy-est, Sickratmannel megspékelve.

Vagy a Trafó Bár Tangóban a Trash City, a jól bevált rave and rock buli olyan magyar sztárokat hoz dj-zni, mint Kőváry Péter a Neoból és Ponikló Imre az Amber Smithből. Az őrületes 2ManyBloggas buli házigazádi, a Kunk dj-i is játszanak és az ő különleges vendégük az angol indie blog-kedvenc Blamma! Blamma! Lesz. Vagy a méltán népszerű, de méltatlanul meghurcolt Sirály, ahol Krétakör Színésztánczenekar ad olyat, amilyet az ember ritkán hallhat. Mindenképpen merészen ajánlott.

De aki esetleg már készül a jó időre, annak ajánlatos elnéznie a Hungexpora, némi bemelegítésért, minthogy éppen az Action dayz nevezetű programsorozat fut ott, extrém sportrajongóknak (bringások, figyelem!!) merészen ajánlott. Ha nem esne az eső - már megint – akkor tekerni is lehet, vagy bármit, ami segít kiszellőztetni a fejet, buli és hétköznapi meló ürügyén szerzett overdoze okán.


Közzétéve Márc 14 2008 4:49. Szerző cityweekend
kategóriaÉccaka

Írj a szerzőnek

Top felhasználók

- Budapest

  • kai
  • csele
  • gomba
  • villa
  • virag
  • merlin
  • butyok
  • sopka
  • morgopantlika_von_
  • indy
  • yamsuph
  • hairy
  • budnight
  • regiza
  • geg
  • annaeszter
  • tancszinhaz
  • szobakutya
  • koczka_mate
  • nagyzsofia